Nemzeti Divat Liga - Magyarország Egyesület | Csipkeház
50904
page-template-default,page,page-id-50904,page-child,parent-pageid-50717,edgt-core-1.2,ajax_leftright,page_not_loaded,,vigor-ver-1.12, vertical_menu_with_scroll,smooth_scroll,wpb-js-composer js-comp-ver-5.0.1,vc_responsive
 

Csipkeház

A vertcsipke megismerése számomra könnyű volt, hiszen olyan családba születtem, ahol anyai ágon öröklődött a készítésének hagyománya. Az első próbálkozásom még kisiskolás koromban történt, de komolyabb, önálló munkákra természetesen csak felnőtt fejjel vállalkoztam. Ebben az időben ismertem meg mennyi féle és technikájú vertcsipke létezik. Én ezek közül, az új stílusú vertcsipkékkel foglalkozom.

Első munkáimat 1989-ben zsűriztettem. 1991-ben kaptam meg a Népi iparművész címet. Sok kiállításon vettem és veszek részt az országhatáron belül és kívül is. Tanítottam és ma is tanítok gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Örömmel tölt el, amikor egy-egy tanítványom munkájával találkozom kiállításon vagy pályázaton. Hosszú évek dédelgetett álma volt, hogy a munkáimat egy állandó kiállításon mutathassam be.

Kiállítások, eredmények:

1991 óta, hazai, csoportos kiállítások: Bábolna, Békéscsaba, Budapest, Gyöngyös, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kunszentmárton, Szekszárd, Szentendre, Szolnok, Tata, Tokaj, Zalaegerszeg városokban.

Külföldi csoportos kiállítások:

Anglia, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.

Szakmai díjak:

1990 – Miniszteri dicséret, kiemelkedő pedagógusi munkáért
1991 – Népi Iparművész
1993 – “Ruhaviseletek és kiegészítők” pályázat: kettő I. díj
1996 – Országos Népművészeti Kiállítás arany fokozat
2000 – Országos Népművészeti Kiállítás arany fokozat
2005 – Országos Népművészeti Kiállítás Gránátalma díj

Galéria

küldjön üzenetet!

kapcsolat

  +36 20 360 8562

  5465 Cserkeszőlő, Szabadság u. 2/a.

Kedves Partnerünk! Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás